2018. január 24., szerda

A fejedet a víz alá mered meríteni? - Víziszony, hidrofóbia oldása, kezelése - Götz Gábor

Saját tapasztalás által találkoztam először a víziszonnyal, amikor még nem foglalkoztam terápiákkal. Mindkét gyerekem szereti a vizet és tudnak úszni. Pici koruktól vittem őket pancsolni, hogy magukba szívják a víz szeretetét. Minden jól ment, amíg a fiam egy ajándékba kapott úszógumiból ki nem csúszott véletlenül. Pillanatokon belül tudtam neki segíteni, de az ijedtség és hogy rosszul vette a levegőt amikor vízbe ért, rányomta a bélyegét a következő időszakra. Akkor még laikusként, ösztönösen sikerült újra vízhez szoktatni.

Később úgy hozta az élet, hogy Belgiumban tanulhattam víziterápiát. A megszerzett tudást alkalmazni kezdtem és újból találkoztam a problémával, sokan nem mertek eljönni, mert féltek a víztől. Elkezdtem utánanézni és megtanulni, hogy mi az ami hatásos segítség. Több módszer tanulása és a hosszú évek tapasztalata által kialakult egy olyan rendszer, amiben az egyéni állapotodnak, személyiségednek megfelelő lehetőségekkel, biztonságosan tudlak segíteni.

Milyen tünetei vannak a hidrofóbiának?

  • Nem mersz vízbe menni.
  • Félsz a vízben.
  • Nem tudsz megtanulni úszni. 
  • Nem mered a fejed a víz alá meríteni. 
  • Nem mered a szemedet kinyitni a víz alatt.
Sok embernek van valamilyen fóbiája az életben, ezek sokszor valósnak hathatnak és rabbá tesznek az élet más terültein is. Ilyenkor dönthet úgy az ember, hogy együtt él a félelmeivel. Vagy felismeri hogy tanulni kapta az élettől a fóbiát, ami által meghaladhatja önmagát. 

Hihetetlen és nehéz történetekkel is találkoztam, amiknél részben vagy egészben sikerült feloldani a víziszonyt. A kapcsolat szinte mindig ott van az élet más területeivel is, amire hatással van ez a fajta fejlődés, hiszen visszavesszük a bátorságunkat a félelmeink felett.

Vízbiztonságra tehetsz szert, és ezáltal bátrabban fogsz vízbe menni. 


Ha szeretnéd meghaladni Önmagad és a bátorságodat szeretnéd erősíteni, akkor keress meg bátran!
További információ és bejelentkezés:
Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

2017. január 12., csütörtök

Szexualitás és tudatalatti

szexualitás és önismeret, fejlődés 
A szexualitás minden ember életében egy izgalmas téma lehet.

Te mersz gondolkodni róla, hogy miért, és mit üzen neked a szexualitásod?

Te mit gondolsz, hol kezdődik a szexualitásod gyökere?

Tanulható a szexualitás? 

Nagyon fontos felismerni és megérteni azokat a hatásokat, amik  a születésed óta értek téged a mai napig, amik befolyással vannak a szexuális fejlődésedre. Ezek legtöbbször verbális szinten elérhetők, feldolgozhatóak. Vannak a szexualitásodnak olyan részei, amik tanulhatóak és fejleszthetőek. Érdemes tabuk nélkül nyíltan szembe nézned a szexuális vágyaiddal, megfigyelni, mi az, ami igazán felizgat és lázba hoz téged. Vagy, ha nincs libidód, szexuális vágyad, annak mi lehet az oka. Azt is jó megnézned, hogy mi az, ami taszít a szexualitásban és mi az, ami bekapcsolódik olyankor benned. 

Tudtad, hogy nem csak az van hatással a szexualitásodra, az életedre, ami születésed után történt? 

Nem minden szexuális attitűd tanulható, mert a tudatalatti határozza meg az alapjaidat. Hogy melyik nemhez vonzódsz igazán, hogy a szexuális élet széles és színes skáláján mi az, ami igazán megérint téged. Az életedben is vannak olyan dolgok, amik nincsenek tudatszinten és nem tudsz róluk beszélni, ezért ajánlottak mélyebb, nonverbális technikák, amivel megértéshez, elfogadáshoz, fejlődéshez, gyógyuláshoz juthatsz.

A fogantatásod, az anyukád pocakjában töltött idő és születésed körüli történések meghatározzák a szexualitásod és az életed alap beállítottságait.

Gondolnád-e, hogy a kollektív tudattalan, a vallás, valamilyen archetípus, vagy előző létezéseid formái hatással vannak az életed milyenségére?  

Érdekel a téma? 

Fordulj hozzám bizalommal és egyéni konzultáción meg tudjuk beszélni, hogy milyen módszer javasolt ahhoz, hogy a személyiségednek megfelelő tempóban haladj az utadon. 



További információ és bejelentkezés:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

2016. október 8., szombat

Szeretnél róla beszélni?


Mi történik ha valami bánt belül, valami foglalkoztat, valamin változtatnál az életedben?
Jó esetben elkezdesz gondolkodni és ha nem jutsz előbbre a megoldásban egyedül, akkor segítséget kérsz a rokonoktól, barátoktól, elmész pszichológushoz. Sokat segítenek az ilyen beszélgetések és sok változást is hozhatnak az életedben. Mi történik olyankor ha nem jön változás az életed azon területén amin szeretnél változtatni? Ezzel kapcsolatban szeretnék veled pár gondolatot megosztani:

Csak arról tudsz beszélni, aminek a tudatában vagy.
- Van olyan aminek nem vagyok tudatában és nem tudok róla beszélni? - Jöhet benned a kérdés -
- Igen, gyakran olyan mélyen raktározódik el benned test szinten és / vagy tudatalatti szinten egy "program", amit nem tudsz kibeszélni, mert nincsen tudatos szinten; hogy hol, mikor, és hogyan keletkezett benned egy önkorlátozó program.

Neked van olyan terület az életedben amiben szeretnél tovább lépni, de elakadtál, vagy nem olyan tempóban haladsz amiben szeretnél?
Van aki azt mondja az idő megold mindent. Azt mondom neked az idő nem old meg önmagában semmit... az időbe fektetett minőségi munka ami bármit is megoldhat.

Szavak mellett szűkség van élményszerű elemekre ahol nem a verbalitás kap fő szerepet, hanem az élményszerű átélés, ahol felszabadíthatod az önkorlátozó programjaidat.


Szeretnél mélyebben dolgozni? 
Ebben tudok neked segíteni csoportos és / vagy egyéni foglalkozásokon.  


További információ és bejelentkezés:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

2016. július 18., hétfő

Tudod-e, hogyan győzd le a fejlődésedet gátló látható és láthatatlan tényezőket és hogyan alakíts ki tartósan teljesebb életet?



Tudod-e, hogyan győzd le a fejlődésedet gátló látható és láthatatlan tényezőket és hogyan alakíts ki tartósan teljesebb életet?
Felbérelhetünk embereket, hogy kitakarítsák a házunkat, megcsinálják az adóbevallásunkat, tanítsanak zongorázni, helyre tegyék az eltörött csontjainkat, de senki sem végezheti el helyettünk a belső munkánkat. Senki. Ahhoz, hogy teljes felelősséget vállaljunk magunkért, előbb fel kell nőnünk pszichológiailag és spirituálisan, és akkor az életre adott válaszunk egy érett és hiteles férfi és nő válasza lesz.


Hogyan mehet végbe ez a belső munka?
Az általam megismert leghatékonyabb módszerek kombinációját ajánlom neked, amivel testi szinten és tudatszinten is komoly változások történhetnek az életedben. Élményszerű önismereti és terápiás lehetőséggel várlak, ahol a jelenleg láthatatlan dimenziókat is felfedezheted és gyógyíthatod magadban. Olyan technikákat, módszereket ismerek, amiben a saját kompetenciádban fedezheted fel a benned rejlő titkokat, amik oldásával indulhatsz tovább a teljességed felé vezető úton.

Tv2 FEM3 café műsorában Rubint Rékával és Váczi Gergővel beszélgettünk a transzlégzésről és az újjászületés terápiáról.



Első rész:

Második rész:


További információ és bejelentkezés:
Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

    

2016. március 29., kedd

Szegény én

önismeret, transzlégzés, holotrop légzés
Önismeret
"Szegény én": ez egy személyiség típus. Akit muszáj mindig sajnálni és folyamatos problémái vannak. Ezt a lehető legtöbb emberrel meg is osztja, azért, hogy együttérzést, figyelmet kapjon visszaigazolásként, hogy a pesszimizmusának létjogosultsága van az életében. Ő megtesz mindent - látszólag -, hogy megváltoztassa az életét, de mindig hagy egy kiskaput, hogy ne lehessen segíteni neki igazán. Ha egy problémával találja szembe magát, nem megoldásokat keres, hanem kimenekül a helyzetből. 

A szegény én a körülményeket hibáztatja mindig és elzárkózik a megoldások elől, nem vállalja a felelősséget a saját életért, mert akkor nem tudná az áldozat szerepét tovább "eljátszani". Sokszor érzékenynek mutatja magát, közben belül dühös, a kifogások nagy mestere. Így a siker elkerüli, neki mindig a balszerencse jut, hatalmas dráma az élete, nem jut egyről a kettőre. 

Ha te vagy "szegény én":

„Ne panaszkodj! A panaszra fordított energiát alakítsd át inkább kreatív erővé! Ez még a szülőfájásoknál is lehetséges. Ha ugyanannyi energiát fordítasz a panaszt kiváltó ok megváltoztatására, mint amennyit meddő önsajnálatra áldozol, akkor – a benső magatartás átalakulása után – sorsodban is csodálatos események lavinája indul meg.”
Szepes Mária

Tudatosítsad magadban a felismerést és a megoldásokra, a pozitív gondolatokra figyelj, vállalj felelősséget az életedért és próbáld felismerni az összefüggéseket. Hagyd abba mások hibáztatását! Érdemes megnézned, ki is vagy valójában, hogyan tudnál szabadabban, sikeresen élni. Ha egyedül nem sikerül a változás, bátran kérjél segítséget szakembertől, ha valami nem sikerül elsőre, ne csüggedj és dogozz tovább, a sikert nem adják ingyen és nem elsőre jön a változás. 

Ha a kapcsolati rendszeredben van "szegény én": 

Minden játszmához minimum két ember kell. Választanod kell, hogy benne maradsz ebben a játszmában vagy kilépsz belőle és nem engeded tovább, hogy bűntudatot keltsenek benned, hogy a felelősséget át akarják tenni a te válladra, hogy energiát lopjanak tőled. Tudatosítani érdemes a másik emberben a felelősségét és támogatni a döntéshozatalaiban. Ha nem érzed ezt a te kompetenciádnak, érdemes finoman javasolni, hogy a szegény én típusú ember kérjen segítséget szakembertől, hogy sikeres és boldog életet élhessen. 

Gyere, ismerd meg magad!
Ha valami nem sikerül elsőre, ne add fel akkor sem, kezdj járni az önfejlesztés útján, érdemes.
Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapok:










2016. március 22., kedd

A legjobb önismereti teszt a világon!

transzlégzés
Gyere teszteld magad!

Miért szeretnél önismereti tesztet kitölteni? Kérdéseid vannak önmagaddal kapcsolatban?

Ha igen, akkor neked szól ez a cikk, olvasd végig, érdemes.

Most azt gondolod, hogy ezen az oldalon általam, vagy valamilyen tudományos munka alapján összeállított kérdés sorozatot találsz és valamilyen irányelvek alapján meghatározott válaszok közül választhatsz, és egy szubjektív értékrend alapján megkapod az értékelést magadról, ahol nincs egy személyes kapcsolat. Neked ez tetszik? Ha igen, kérlek semmiképpen ne olvasd tovább ezt a cikket! Ha érzed, hogy a hagyományos teszttel korlátok között mozogsz és szeretnéd ezeket a korlátokat meghaladni, ha nem stigmát szeretnél hogy te ilyen vagy olyan vagy, ha szeretnéd igazán megismerni magad, akkor izgalmas lesz számodra a következő önismereti teszt-ajánlatom, ahol meg is hallgatnak és beszélnek is veled.

Biztos hallottad már, hogy a pudingnak is evés a próbája. Ezt hogy lehetne átültetni egy önismereti tesztre? Egy olyan lehetőséggel, ahol nincsen összeállított kérdés sorozat, nincsenek kész, mások által megfogalmazott válaszok, ahol nem ítélnek meg, ahol nem kapsz stigmát. Ezzel a lehetőséggel magadban találod meg a kérdéseket, a saját tudatodból jönnek a válaszok, nem egy analitikus megoldást kapsz hanem saját élményen keresztül fedezheted fel ezt a tudáshálózatot magadban, ami mélyen gyógyító hatású.

Képzeld el, hogy a belső intelligenciád korlátok nélkül úgy vezet téged, hogy átéled a benned zajló folyamatot, érzelmileg szabadon ki tudod magad fejezni, és testszinten is felszabadulsz, ahol olyan válaszok is jönnek, amiket meg sem tudtál fogalmazni, mert nem volt rá elég rálátásod. El tudod ezt képzelni? Igen, nagyon nehéz, mert ilyennel nem minden sarkon találkozik az ember. Ezért azt javaslom, ne elképzed, hanem gyere és kóstolj bele a Götz Gábor által vezetett élményszerű önismereti tesztbe. Milyen korszerű önismereti tesztek között válogathatsz? Holotróp légzés, amivel nagyon mélyen kóstolhatsz bele a tudatod rejtelmeibe. Rebirthing, amivel a fogantatásod és születésed körüli tesztet élheted meg a gyakorlatban. Ezeken kívül több transzperszonális élményszerű önismereti terápiás lehetőség van, amivel megismerheted és fejlesztheted önmagad.

Gyere, jelentkezzél a legnagyobb gyakorlati önismereti tesztre és ismerd meg önmagad! 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS BEJELENTKEZÉS:
Götz Gábor

Honlapom:

2016. január 13., szerda

Szeretet vs tudatalatti

transzlégzés

Transzlégzés Götz Gáboral


Sokan azt mondják, a szeretet gyógyít, amiben nagy igazság van, de vajon elég-e? Hány embert szerettünk már, akik mégis önsorsrontó életet éltek? Szerettük akár a sírig is, de mégis beleragadt egy helyzetbe, amiből nem tudott kijönni összes szeretetünk támogatásával sem. Volt már szerelmed, akit elvesztettél, mert önmagát sem tisztelte és szerette annyira, hogy tudjon élni a lehetőséggel, amit kaptatok? Találkoztál már ilyen helyzettel? Csak te tudod jobbá, teljesebbé fordítani az életed! Mi tart vissza? Vannak emberek, akiket a változás szele meg sem érintett még, vannak emberek, akik jobbá fordítják és ideig óráig meg tudják tartani a változást, de utána visszaesnek, pont mint a Görög mitológiából ismert Sziszüphosz.

A Holtak Bírái egy hatalmas kőszikla elé vitték Sziszüphoszt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a másik oldalon gurítsa le azt. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. Ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve, verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul.

Mindannyiunkban van egy vagy több olyan program, aminek nem is vagyunk tudatában, és mégis befolyásolja az életünket, megírja láthatatlan tintával a sorsunkat. Azokat a mély belső (tudatalatti) programokat, amiket nem dolgoztunk fel, valószínű mások szeretete sem ír felül. Mi lehet a segítség? Mély, élményszerű önismereti út, ahol a láthatatlan tinta láthatóvá válik. Sok jó módszer közül az egyik a transzlégzés, holotrop légzés és rebirthing (újjászületés) élmény.


Ha szeretnél olvasni az életed láthatatlan összefüggéseiben, várlak szeretettel.

További információ és bejelentkezés transzlégzésre:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

2014. december 13., szombat

101 kép, hogy milyen színes a belsővilágunk, terápiás rajzok holotrop légzés után

transzlégzés után

Holotrop légzés után



Götz Gábor  vezette egyéni és csoportos foglalkozásokon, transzlégzéssel intenzív önismereti úton járunk, ahol több szinten is kaput nyithatunk fejlődésünk számára, beszéddel, élményszerű belsőmunkával, testszinten.
A holotrop légzés után mindig rajzolunk, ami a folyamat közbeni belső képünk kivetülése, s ez segíti a folyamat megértését, integrálását.

Ezek a képek nem művészi alkotásnak készülnek, hanem érzelmeket, gondolatokat, érzéseket, hangulatotokat fejeznek ki olyan emberektől, akiknek nincsen művészet terápiás előképzettségük. A cél a belső energiák megmozdulása és nem az, hogy művészeti alkotás szülessen.

Mi az hogy holotrop?

A holotrop légzés és egyéb transzlégzés technikákkal théta tudatszintet érünk el. Ez olyan, mint a közvetlen alvás előtti és utáni időszak, mikor félig ébren vagy és félig alszol. Ebben a tiszta tudatossági, holotrop tudatállapotban ébren "álmodsz", ami segít felszínre hozni és gyógyítani a problémáid gyökerét. Holotrop tudatállapotban, mint az álomban megszűnik a tér és az idő, álarcok és szerepek nélkül élheted meg önvalódat, amit sokszor szimbólumokban fejez ki a tudatalattid. Ebben az éber, de nem szokványos tudatállapotban feloldhatod az érzelmi blokkjaidat, felszabadíthatod, kilélegezheted feszültségeidet, terápiás keretek között, biztonságban oldhatsz fel olyan dolgokat amiknek most nem vagy tudatában és mégis befolyásolják az éltedet, amiket helyre rakva magadban, pozitív élet energiákat szabadítasz fel az életedben.

önismeret - gyógyulás, fejlődés - spiritualitás

Kinek ajánlom a holotrop légzést, a foglalkozásainkat?

Neked ajánlom,
  • ha szeretnél nyílni 
  • ha szeretnél fejlődni
  • ha keresed magadban a lehetőségeket
  • ha könnyebbé szeretnéd tenni az utat az életedben a céljaid felé
  • ha keresed a teljességed a világban
  • ha szeretnéd elfogadni önmagad
  • ha szeretnél bármilyen változást az életedben
Magadra ismertél? Akkor itt a helyed, gyere várunk ezen az izgalmas és hasznos önismereti és terápiás úton.

A rajozok is nagyon szépen mutatják mennyire színes és határtalan a belső világunk. Amit csak verbális terápiával nem tudunk ilyen mélyen feltérképezni.


Felkeltettem az érdeklődésed?
Jelentkezz bátran csoportos vagy egyéni foglalkozásra itt: gotzgabor(kukac)gmail.com címen


További információ és bejelentkezés transzlégzésre:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:


2014. október 7., kedd

Mi tud jobban segíteni neked a pszichológia vagy a transzperszonális pszichológia?

transzlégzés

Götz Gábor transzlégzés

Nagyon nagy különbség van a két módszer között, jó döntést csak akkor tudsz hozni, ha több információval rendelkezel.

A transzperszonális terápiát nem csak olyanok keresik akiknek van valamilyen feldolgozni való belső elakadásuk, traumájuk, hanem olyanok is akik út keresők, akik inspirációt, spirituális élményt keresnek.


Az analitikus pszichológiával csak életrajzi folyamatokat és egyéni tudatalattit vizsgálnak. Freud szerint az újszülött tabula rasa, szerinte tiszta lappal indul az ember. A transzperszonális szó azt jelenti: túl a személyesen, ami a perszonális dolgokat is felszínre engedi, viszont sokkal tágabban értelmezi a tudat térképét, belevéve a születés előtti és körüli (pre- perinatális) időszakot, amit tudatosan lehet oldani a rebirthing, újjászületés terápiával. Messzebb menve előző életből való emlékek vagy archetipusokkal (ősi mintákkal) való azonosulás is a belső térkép része lehet.

A másik nagy különbség a pszichológia és a transzperszonális pszichológia között, hogy a pszichológiában a terapeuta személyiségét, az általa használt irányzatot nem tudja kívül hagyni. A transzperszonális módszer sokkal inkább belsőmunka, öngyógyítás, ahol a belső vezetőnk engedi felszínre  a történteket a tudatunkból, a tudatalattinkból, a testünkből. Transzperszonális terápiánál a segítő inkább tanú a folyamatban, egy megtartó és támogató erő. A pszichológia verbális alapú és nem megengedett az érintés, ellenben a transzperszonális terápia elsősorban élmény alapú, a mély izmokban lévő traumák is feloldódhatnak így nem csak a tudatra hat, hanem a testre is hatást gyakorolhat.

Összegezve a pszichológia beszéd alapú, míg a transzperszonális terápia három szinten dolgozik:

  1. verbális => tudat szinten
  2. non verbális, élmény szinten => tudatalatti szinten 
  3. bodywork => test szinten  

Az analitikus pszichológia rendszere alapjaiban véve nem tudja helyén kezelni a spirituális, misztikus élményt. A transzperszonális rendszer elfogadja mindenkinek a hit rendszerét. Az élmény alapú utazásnál történhet veled spirituális élmény, amit nem kívülről generálunk hanem a te belsődből és egy nagyobb egység összhangjából történhet.

A transzperszonális terápiában a  tudat szűrőit transzlégzéssel oldjuk, így férünk egy mélyebb érzékeléshez önmagunkban, ahol az ego álarcai nélkül vizsgáljuk önmagunkat.

Mind a két módszer jó segítség, neked kell eldöntened melyik áll közelebb hozzád. A beszélgetős pszichológia, ami a születésed utáni élményekkel foglalkozik, vagy a transzperszonális terápia ami több szinten dolgozik.

transzlégzés mandala rajzok
Mandala rajzok Holotrop légzés után.
  Felkeltettem az érdeklődésed?
Jelentkezz bátran csoportos vagy egyéni foglalkozásra itt: gotzgabor(kukac)gmail.com címen


További információ és bejelentkezés transzlégzésre:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:


2014. július 28., hétfő

Transzlégzés, módosult tudatállapot gyógyító hatása

-Transzlégzés, módosult tudatállapot. Ősidőktől keresik az emberek a módosult tudatállapotokat amivel gyógyulást, fejlődést vagy spirituális élményt szeretnének átélni. Magyar táltosoknál ilyen a révülés amikor a tüzes paripájával utazik akár csillagok közé. Több sámán kultúrában valamilyen anyaggal érik el a módosult tudatállapotot gombával, növénnyel, dohánnyal, alkohollal keresik önmagukkal és az isteneikkel, szellemeikkel a kapcsolatot. -Transzlégzés foglalkozáson miért vegyünk részt? Mindenkinek más indítékai, elvárásai vannak a transzlégzéssel kapcsolatban. Amit legfontosabb tisztáznunk, hogy nem egy szimpla légzésről van szó, hanem tudattágító, gyógyító belső utazásról.  -címke felhő: transzlégzés, holotrop légzés, holotrop  légzés, holotróp légzés, transzlégzés tudatfejlődés, holotrop breathwork, stanislav gof, a jövő pszichológiája, transzperszonális pszichológia és légzés intézet, transzlégzés a  az érzelmi blokkjainkat oldja, transzlégzés tanfolyam, transzlégzés hatása, transzlégzés gyakorlat, transzlégzés technikája, transzlégzés gyakorlata, stanislav grof transzlégzés, holotrop légzés technika, transzlégzés terápia, légzés terápia, spiritualitás transzlégzéssel, önismeret, gyógyulás,  módosult tudatállapot, stresszoldás, spirituális útkeresés, transzperszonális  pszichológia, transzlégzéssel a saját utamon a legtöbbet fejlődtem Götz Gábor, légzés terápia

Transzlégzés

Ősidőktől keresik az emberek a módosult tudatállapotokat amivel gyógyulást, fejlődést vagy spirituális élményt szeretnének átélni. Magyar táltosoknál ilyen a révülés, amikor tüzes paripájával utazik akár a csillagok közé. Több sámán kultúrában valamilyen anyaggal érik el a módosult tudatállapotot gombával, növénnyel, dohánnyal, alkohollal keresik önmagukkal és az isteneikkel, szellemeikkel a kapcsolatot.

Stanislav Grof, a transzperszonális pszichológia, holotrop légzés megalapítója cseh származású Amerikában élő pszichátriai alapvégzettséggel rendelkező transzperszonális pszichológus. Klinikai körülmények között az LSD 25 tudattágító, pszichedelikus, gyógyító hatásaival dolgozott. Az LSD-t betiltották a későbbiekben, így hiánypótlásra volt szükség, hogy a tudat szűrőit legális módon fel lehessen oldani, így született meg a holotróp légzés. Ezúton tágabb betekintést kapunk lelki térképünkhöz, ami hatékonyan tud segíteni az életünk jobbá tételében.

A transzperszonális pszichológiában nem használnak semmilyen "anyagot" a módosult tudatállapot eléréséhez, hanem speciális légzés technikákkal lehet elérni egy mélyebb érzékelést önmagunk világába, ahol egy öngyógyító folyamatot generálunk. A transzperszonális szó azt jelenti túl a személyesen, amiben benne van az élettörténetünk és első sorban önmagunkhoz, a tudatalattinkhoz kapu, de átélhetünk spirituális élményt is.

A hagyományos pszichológia születésünk utáni időszakra korlátozik, transzlégzéssel a születés előtti és körüli időszak traumáit is oldhatjuk. A blokkok nem csak tudat szinten, lélek szinten hatnak, hanem test szinten is feloldódnak az elakadások az energia pályáinkon.

Felkeltettem az érdeklődésed? Jelentkezz bátran csoportos vagy egyéni transzlégzésre itt: gotzgabor(kukac)gmail.com címen

További információ és bejelentkezés transzlégzésre:
Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom:

2014. július 21., hétfő

Transzlégzés foglalkozáson miért vegyünk részt?

- Transzlégzés foglalkozáson miért vegyünk részt? Mindenkinek más indítékai, elvárásai vannak a transzlégzéssel kapcsolatban. Amit legfontosabb tisztáznunk, hogy nem egy szimpla légzésről van szó, hanem tudattágító, gyógyító belső utazásról. Transzlégzés, módosult tudatállapot. Ősidőktől keresik az emberek a módosult tudatállapotokat amivel gyógyulást, fejlődést vagy spirituális élményt szeretnének átélni. Magyar táltosoknál ilyen a révülés amikor a tüzes paripájával utazik akár csillagok közé. Több sámán kultúrában valamilyen anyaggal érik el a módosult tudatállapotot gombával, növénnyel, dohánnyal, alkohollal keresik önmagukkal és az isteneikkel, szellemeikkel a kapcsolatot. -címke felhő: transzlégzés, holotrop légzés, holotrop  légzés, holotróp légzés, transzlégzés tudatfejlődés, holotrop breathwork, stanislav gof, a jövő pszichológiája, transzperszonális pszichológia és légzés intézet, transzlégzés a  az érzelmi blokkjainkat oldja, transzlégzés tanfolyam, transzlégzés hatása, transzlégzés gyakorlat, transzlégzés technikája, transzlégzés gyakorlata, stanislav grof transzlégzés, holotrop légzés technika, transzlégzés terápia, légzés terápia, spiritualitás transzlégzéssel, önismeret, gyógyulás,  módosult tudatállapot, stresszoldás, spirituális útkeresés, transzperszonális  pszichológia, transzlégzéssel a saját utamon a legtöbbet fejlődtem Götz Gábor, légzés terápia

Transzlégzés

Mindenkinek más indítékai, elvárásai vannak a transzlégzéssel kapcsolatban. Amit legfontosabb tisztáznunk, hogy nem egy szimpla légzésről van szó, hanem tudattágító, gyógyító belső utazásról.

Pár kérdés, amiket az érdeklődőktől kaptam:

Kérdező: Ha nem vagyok beteg, akkor miért vegyek részt transzlégzésen?
Götz Gábor: A transzlégzés egészséges embereknek is való, olyanoknak, akik keresik a spirituális élményt, az egység érzést. Minden embernek az életében van minimum egy, de leginkább több dolog, amit szeretne megoldani. Erre egy remek lehetőség a transzlégzés, mert jó eséllyel olyan információkhoz férünk hozzá tudatos/tudatalatti és / vagy testi szinten, amiket átélve, a problémák gyökerét tudjuk orvosolni. Ilyenkor egy öngyógyító folyamat indul el az emberben, a belső vezetőnk intelligenciáját használva, ami fejlődést hoz az életünkbe.

A egyes betegségek lelki hátterére, forrására is rátekintésünk lehet, a tudatalattinkban tárolt negatív mintát feloldhatjuk, ezzel indíthatunk el öngyógyító folyamatot. Amivel bizonyos esetekben gyógyulást érhetünk el vagy megértjük és elfogadjuk, ami velünk történik.

Kérdező: Milyen spirituális tanítást kapok?
G.G.: A transzperszonális szó azt jelenti, túl a személyesen. Ami nem egy spirituális világba kalauzol el bennünket, hanem egy önismereti úton való fejlődésre ad egy biztonságos teret, ahol akár saját élményen alapuló spirituális élményt is átélhetünk mindenféle dogmatikus tanítás nélkül. Sok helyre elmehetsz és kaphatsz spirituális tanítást, avatást, ha befizeted a részvételi díjat. Mi van akkor, ha arra nem vagy felkészülve, meghaladja kompetenciádat? Ez valljuk be sok zűrzavart okozhat az életedben. Transzlégzésben lehetőséget kapsz spirituális élmény átélésére a saját hitrendszeredben, de csak akkor történik meg, amikor valóban felkészült vagy rá.

Kérdező: Milyen problémákra jó a transzlégzés?
G.G.: Nem csak olyan emberek keresnek meg, akiknek problémájuk van, vannak, akik egyszerűen kíváncsiak és szeretnék felfedezni az önmagukban rejlő lehetőségeket, sokan inspirációt, ihletet, forrást keresnek a transzlégzésben. Vannak akik megoldást keresnek az életükben, pár példa, hogy milyen dolgokkal keresnek meg: generációs elakadásukat szeretnék feloldani, van akivel abúzus történt, párkapcsolati nehézségeken szeretne túl lenni, szexuális problémákkal keresnek meg, vannak akik nehezen teremtenek kapcsolatot másokkal, az életcéljukat kereső emberek, akik félnek a haláltól az elmúlástól. Vannak, akik a születési traumájukat szeretnék oldani, félelmekkel, fóbiákkal jelentkeznek, gyász- veszteség feldolgozásban is eredményes a terápia és vannak, akik spirituális utat keresnek.

Visszajelzés transzlégzés után:

Felkeltettem az érdeklődésed? Jelentkezz bátran csoportos vagy egyéni transzlégzésre itt: gotzgabor@gmail.com 

További információ és bejelentkezés transzlégzésre:

Götz Gábor
Tel.: 06-20-386-7920
Honlapom: